Blog

Sok munkavállalót küldött állásidőre a munkáltatója a covid járvány idején. Volt olyan munkavállaló, aki az állásidőre is kapott fizetést, s volt olyan is, aki nem kapott semmit. Kérdés, hogy az utóbbi esetben jogszerűen járt-e el a munkáltató…

Ez a kérdés volt a tárgya annak munkaügyi pernek is, amelyben a munkavállalók, mint felperesek jogi képviseletét láttam el. A bíróság elsőfokon elmarasztalta az alperes munkáltatót, mire az fellebbezett, azonban a másodfokú bíróság is a munkavállalók javára döntött. Az ügy tehát csaknem két évi pereskedést követően a munkavállalók százszázalékos pernyertességével nemrégiben végre jogerősen lezárult.

Az ügy alapja a Munka Törvénykönyvének azon rendelkezése volt, miszerint a munkavállalót, ha a munkáltató foglalkoztatási kötelezettségének a beosztás szerinti munkaidőben nem tesz eleget (így definiálja a törvény az állásidőt) alapbér illeti meg – kivéve, ha elháríthatatlan külső ok áll fenn…

A bíróság alapvetésként leszögezte, hogy elháríthatatlan külső oknak (vis maiornak) kizárólag a munkáltató működését, vagy gazdálkodását akadályozó olyan körülmény minősülhet, amelynek elhárítására a munkáltatónak objektíve nincs lehetősége, vagyis az a munkáltatótól független, a bekövetkezésével a munkáltató nem számolhatott, illetve a kialakult helyzetet a megfelelő munkaszervezéssel, illetve munkajogi eszközökkel (például szabadságok kiadásával, fizetés nélküli szabadsággal, munkaidőkeret alakításával, munkaviszony megszüntetésével, csoportos létszámcsökkentéssel) sem lehetett volna megelőzni, vagy elhárítani.

A bíróság világossá tette azt is, hogy a vis maior helyzet megállapításához nem szükséges az, hogy a munkavégzési hely fizikai értelemben ne legyen megközelíthető. Attól tehát, hogy a covid járvány során karantént rendeltek el, s ezért a munkavégzés helye lezárás került, munkajogi szempontból még nem feltétlenül állapítható meg a munkáltatónál vis maior helyzet.

A bíróság a konkrét ügy kapcsán rámutatott arra is, hogy egyes munkaköri feladatok elvégzésének időszakos ellehetetlenülése esetén a munkáltató akkor jár el helyesen, ha az ellátható, teljesíthető munkafeladatok végrehajtására utasítja a munkavállalót. Amíg ugyanis van olyan munkafeladat, amelynek ellátására a megváltozott körülmények között is lehetőség van, addig nem beszélhetünk vis maiorról – vis maior helyzet csakis akkor áll fenn, ha valamennyi feladat ellátása lehetetlenné válik.

A bíróság álláspontja szerint a konkrét esetben az alperes munkáltatónál elháríthatatlan külső ok nem állt fenn, vagyis a munkáltató működése nem lehetetlenült el, hanem csupán a saját gazdaságossági, költséghatékonysági szempontjai miatt döntött úgy, hogy a covid járványra, mint vis maiorra hivatkozással munkabér fizetés nélküli állásidőt rendel el bizonyos munkavállalók számára.

A bíróság döntése a fizetés nélküli állásidőről

Mivel az alperes munkáltató a fentiek szerint jogellenesen járt el, a bíróság kötelezte, hogy fizesse meg a felperes munkavállalók részére az állásidőre járó munkabért, valamint – tekintettel arra, hogy a munkavállalók a munkabérük kifizetésének megtagadása miatt azonnali hatállyal felmondtak – a felmondási időre járó távolléti díjat, továbbá végkielégítést is a munkavállalók munkaviszonyban töltött éveinek száma alapján.

Habár a covid járványt úgy tűnik, hogy már magunk mögött hagytuk, érdemes megjegyezni a fenti ügy tanulságait arra az esetre, ha fizetés nélküli állásidőt rendelne el a munkáltató, például az energiaárak emelkedésére hivatkozással…